Szerző: polgarorseg » 2010.03.17. 06:25
Üdvözöljük a Fórumot látogató Tassi Üdülőterület tulajdonosait !
Először is elnézést kérünk hogy a befizetések névsora még teljes terjedelemben nem került fel a honlapra, ezt a hiányosságot 2010. március 31-ig pótoljuk.
Mivel a polgárőrségi munkánk társadalmi és önkéntes, ezért a munkahelyünkre a megélhetésre kellet forditani az időnket, mivel a mai gazdasági helyzetben az embernek jó ha van munkahelye, és ezt meg kell őriznünk, és ez néha valaminek a kárára történik. Igy volt ez a mostani dologgal kapcsolatban is , hogy nem tudtuk időben felvinni a honlapra a megigért befizetési névsort.
A kamerák telepitése folyamatban van. Az Elmű engedély kiadása akadozik, mivel az engedélyeztetések, tervezések külön pénzbe kerülnek , és az Önök álltal befízetett összeg áll a rendelkezésünkre és ebből az összegekből kell a kamerákat felszerelni ezért mindent elkövetünk, hogy minél olcsóbban tudjuk az Elmű álltal kért dokumentumokat újból benyujtani. Még egy kisérletet teszünk a Darányi területen és a Halász csárda területén, mert sajnos itt ezeken a területeken még egy kamera ára sem jött össze. Még ebben a hónapban levelet küldünk ki az emlitett terület tulajdonosainak és mivel az idő mostmár jobbra fordul megpróbáljuk őket felkeresni itt az üdülőben is. Ha semmi képpen nem jön Össze az Összeg Áprilisban akkor azon a területen ahol a telepités nem valósul meg a befizetett összegeket visszafizetjük.
Kérem legyenek türelemmel mi nem adjuk fel, és bizunk benne hogy nagyon nehezen igaz, de mégis megvalósul a kamerák telepitése az üdülőterületen.
Sajnos az Elmű engedélye nélkül ez nem sikerülhet mert az Önkormányzat csak a közvilágitásra szerelt kamerák árámellátását tudja csak finanszirozni és ehez minden hivatalos utat végig kell járnunk. A Duna sor elején ugy tudott megvalósulni a 3 db ka merák telepitése, hogy a Polgárőrség tagjai vállalták el kamerák áramfogyasztásának kifizetését, mivel a bolt tualjdonosa hozzá járult hogy egy áramfogyasztó mérőt helyzzünk el a villanyórába és az számlálja a kamera ármafogyasztását. Sajnos a többit a polgárőrség nem tudjuk felválalni mert támogatásból tartja fent magát az egyesület és ezt az összeget is a polgárőrségen belül Kovács Dezső elnök vállalta be és egy pár polgárőrségi tag.
Kérem ha valakinek kédése van akkor keressenek meg akér személyesen akár telefonon Kovács Dezső Polgárőrség elnöke 06 70 33 22 921
Igérem hogy a hiányosságokat mihamarabb pótoljuk.